COACHING BLOG

Megosztás

Share on linkedin
Share on email
Share on pinterest
Share on facebook

A karrier újratervezés az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, ha a munkahelyünk nem jelent számunkra elég motivációt, vagy új kihívásokat keresünk.

Egyik ügyfelem komoly problémával keresett meg: szeretett volna felmondani az aktuális munkahelyén. Demotiváló környezet, folyamatos és kiszámíthatatlan munkavégzés, toxikus főnök. A folyamatos stressz fizikai tünetekbe is átcsapott, szorongása a privát életére és árnyékot vetett. Nem csupán agresszív főnökétől rettegett, de mivel céljai helyett „csak” álmai voltak, a jövőjétől való félelem is bénítóan hatott rá. Mindemellett nem hitte el azt sem, hogy jobbat érdemel. Közös munkánk során bátorságát összeszedve felmondott, majd új állást keresett és talált is. Jelenleg második szakmai virágzását éli, ami jobbá tette nem csak a saját, de a családja életminőségét is.

Ne várd meg, amíg elviselhetetlen fájdalmat okoz egy élethelyzet, ne kényelmesedj el, inkább minden héten tedd föl magadnak a kérdést: hogyan érzem magam, a helyemen vagyok?

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy kiteljesedhessen az életében – tehát neked is. Vagyis, ha szükséges, tervezd újra az életed – akár egy-egy részét, akár az egészet.

Amit nem kellene megvárnod: a szorongás, a krónikus stressz és a kiégés

Az elmúlt évek egyik legtöbbet emlegetett szava az „újratervezés”, szinte alig ismerünk olyan embert magunk körül, aki ne tervezné újra az életének egy-egy területét (vagy az egészet). E percben talán te magad is sorra veszed, hogy mely területeken – karrier, magánélet, életmód, sport – szeretnél a jövőben kiteljesedni.

Karrier újratervezés: találd meg az igazi okát és cselekedj

A karrier újratervezés folyamatát több tényező is beindíthatja; jöhet egy erős motivációvesztés, egy súlyos kiégés, egy hirtelen állásvesztés. Nem véletlen e felsorolás, mert az emberek döntő többsége akkor kezd el a jövőjén tervezetten vagy strukturáltan gondolkodni, amikor már nagyon fáj az adott helyzet, ami pedig kisugárzik az élete minden területére. Ha például rosszul érzed magad a munkádban – ahol az ébren töltött időd kétharmadát eltöltöd – akkor az megjelenik a házasságodban, a hálószobádban, a gyerekkel való játékodban vagy akár sportolás közben is. Szinte mindig ott lesz veled az érzés; a folyamatos hárítás, átkeretezés pedig iszonyatosan energiaigényes, fenntarthatatlan folyamat.

Pozitív motiváció

Persze az adott életterület újratervezése mögött meghúzódhat pozitív motiváció is. Ez utóbbi sokkal kényelmesebb és szerethetőbb út; kényszerek és kötöttségek nélkül, stresszmentesen tervezni maga a főnyeremény. Ha minden nap foglalkozol magaddal néhány percet, vagyis, ha például felteszed magadnak

– a hogyan érzem magam?

– a helyemen vagyok?

– szükségem van valamire?

– hogyan szeretnék élni egy év múlva?

kérdéseket, akkor kisebb eséllyel érhetnek meglepetések, hiszen a preventív gondolkodásmód a jó megoldások és a siker egyik pillére. Maga az újratervezés folyamata nem csupán abban segít, hogy új célokat és életpályát tervezel magadnak, de segíti az önismereted, milyen erőforrásaid vannak és képet kapsz arról is, hogy kik azok, akikre számíthatsz.

Van néhány olyan lépés, amit mindenképpen meg kell tenned, mielőtt belevágsz:

1. Milyen erőforrások segíthetnek a folyamatban? Ekkor vedd számba, hogy milyen képességeid, készségeid vannak, milyen a kapcsolati tőkét és azt mire és hogyan tudod használni a céljaid elérése érdekében.

2. Tabumentesen ismerd meg, hogy milyen az aktuális élethelyzeted, vagyis mérd föl, mekkora a baj. Akár egy egyszerű táblázat segítségével, de tényszerű bizonyosságot kell szerezned az anyagi helyzetedről, adott esetben a veszteségeidről is, tedd láthatóvá a sikeredet s ne hunyj szemet a kudarcok felett sem. Ha sikerül negatív érzelmek és félelem nélkül ránézned erre a listára, jó úton jársz.

3. Határozd meg a céljaidat. Olyan célokat keress, amelyekért szívvel-lélekkel tudsz dolgozni akkor is, ha az odáig vezető út keménynek ígérkezik.

4. Készítsd el az akciótervet részcélok, mérföldkövek és határidők felállításával. Állj készen arra, hogy útközben változtatni is szükséges lehet, de ez nem a céljaid feladását jelenti.

5. Cselekedj, mert a céljaid elérése érdekében minden nap kell tenned egy valamit. Ha csak várod, hogy magától megtörténjen…

Az újratervezés folyamata sok mindenre megtanítja az embert; az alázat, a hála fogalma új értelmet nyerhet, ahogyan megtanulhat segítséget is kérni, ha elakad a folyamatban.

Légy bátor: ha kell, emeld föl a mobilod, írj emailt, használd a LinkedIn-t vagy a Facebook-ot. Vagy bízd magad egy karrier coachra és könnyítsd meg az életed.

Találj rá egy okot és csináld 😊

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT

A cikk szerzője

Lippai Roland
Azt vállalom, hogy megmutatom, mi mindenre vagy képes; megerősítjük az önbizalmad, a motivációd, tisztázzuk a céljaid, felszínre hozzuk azokat a képességeidet, amelyekkel a jövőben is helyt tudsz állni.
További cikkek
Karrier újratervezés: az első lépéseidről

A karrier újratervezés az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, ha a munkahelyünk nem jelent számunkra elég motivációt, vagy új kihívásokat keresünk. Egyik ügyfelem komoly problémával keresett meg: szeretett volna felmondani

Stresszhelyzet: így lehetsz ellenállóbb

Bármilyen stresszhelyzet tegye húzóssá a napodat, ha időt és energiát fordítasz magadra, megbirkózol bele. Például, ha sportolsz. A fizikailag aktív emberek jobban és egészségesebben élnek, az élet minden területén jobban

A tökéletes szülő: ez a könyv nem neki szól

A tökéletes szülő. Ismered? A szülők sokszor a tökéletességre való törekvéssel nehezítik meg a mindennapokat. Nem fog menni, de van megoldás. Míg az emberek jelentős része hosszú-hosszú éveket tölt el